Az I. Normafa Erdei Dalos Találkozó

Az Erdő Ajándéka Erdei Iskola és Alapítvány és a XII. kerületi Önkormányzat szervezésében

Két év után most először vettünk részt kerületi szintű zenei rendezvényen, és szerepeltünk közel ezres közönség előtt. A felkérést némi unszolás hatására vállaltam el, hiszen kijöttünk a szereplési rutinból, bár idén már folyamatosan próbáltunk a kórusokkal. A gyerekek szeptember óta szorgalmasan gyakoroltak és várták az alkalmakat, amikre készültünk, de ezek sorra elmaradtak a járvány miatt. Ezért volt bennük némi kételkedés a találkozó közeledtével, de nagyon örültünk, hogy most végre valódi szereplés koronázza a munkánkat.

Egy ilyen alkalom nem csak arról a pár percről szól, amíg a színpadon vagyunk, és nem csak azt a másfél órát jelenti, amit a helyszínen eltöltünk, hanem az oda-visszautazás, a sokféle egyeztetés, megbeszélés figyelmét is, ami a nyolcféle osztályból érkező énekes gyerekeket egy közösséggé formálja. Nagy öröm volt tapasztalni, hogy különösebb ráhatás nélkül kedves és kulturált módon közlekedtek az utcán, a buszon, figyeltek a helyszíni instrukciókra, és nem utolsó sorban jól érezték magukat egymás társaságában a délelőtt során. Jót tett nekik ez a közös élmény, ami visszahozott minket a kerület zenei vérkeringésébe. Biztos, hogy ennek hatására máskor is szívesen készülnek majd az ehhez hasonló eseményekre.

A Dalostalálkozó sokban eltért a kerületi énektanárok által korábban szervezett, zárt térben tartott, klasszikus kórushangversenyként megrendezett eseményektől, aminek nagy hagyományai vannak és igazi hangversenykultúrát adnak az iskolás gyerekek számára, ezzel együtt mégis hasznos és érdekes ebbe az új irányba is elindulni, hiszen a szabadtéri, szép természeti környezetben való közös éneklés semmihez sem fogható élményt ad. A részt vevő csoportok is szélesebb körből érkeztek: hallottunk óvodásokat énekelni, és olyan iskolák csoportjai is vállalták a szereplést, akiket talán sohasem hallhattunk ilyen nagy létszámú közönség előtt énekelni. Szívet melengető élmény volt a készségfejlesztő napköziotthonos intézményekből érkezők műsora, mindannyiunk számára valódi zenei élményt adott. De nem csak gyerekek és iskolások léptek fel: a találkozón Szupernagyik is daloltak, valóban szuperül! Örömmel láttam, hogy a színes palettán mind ott voltak a kerületben korábban is aktív iskolák nagy létszámú kórusai is, akik rendkívül színvonalas, minőségi előadásukkal tisztelték meg a találkozót. A Tamási hatvan fővel volt jelen, harmadiktól hatodik osztályig alkottunk egy énekes közösséget. Most először adtuk elő a Tamási Áron születésének 125. évfordulójára összeállított székely népdalcsokrot, amit a következőkben többször is el fogunk még énekelni.

A 640 szereplővel egyidőben kb. 25 ezren énekeltek még szerte az országban a Madarak és Fák Napja alkalmából. A bevezetőben Pokorni Zoltán polgármester úr reményét fejezte ki, hogy hagyományt teremtünk, és a következő években hasonló módon és létszámban újra találkozhatunk.

Opánszki Dávid