SchulBrücke für die Zukunft Europas, Weimar, 2022

Iskolánk tanulói idén 8. alkalommal vettek részt a die SchulBrücke Europa nevű német projekthéten Weimarban. A projekt során diákjaink dél-tiroli, francia, holland és német tanulókkal közösen Európa jövőjét vizsgálták különböző szempontok, valamint módszerek segítségével.

Iskolánkat idén hét tanuló képviselte: Keszthelyi Zétény, Németh Lilla és Steinmetz Orsolya a 10.a osztályból, illetve Horváth Kata, Nagy Nóra, Szabó Bernát és Szűts Lili a 11.a osztályból.

A projekt első napján diákjaink előszőr saját lakhelyüket, Magyarországot és Budapestet, emellett iskolájukat, a Tamásit mutatták be különböző történelmi eseményeken és innovatív projekteken keresztül. Ezen bemutatkozás egy nemzetközi büfével folytatódott, amely során tanulóink egy asztalnyi magyar finomsággal vendégelték meg a projekt többi résztvevőjét.

A teljes beszámoló ITT elérhető

Vendégünk volt a Pulzus Vonósnégyes 

Különleges rendhagyó zeneórának lehettek részesei az alsó tagozatosaink. Az elmúlt évek korlátozásai után felüdülés volt újra nagyobb létszámban részt vennünk iskolai keretek között egy ilyen sokszínű, interaktív előadáson. A Filharmónia Magyarország szervezésében létrejött, iskolákat látogató misszió keretében megvalósult hangverseny alkalmával a Pulzus Vonósnégyes művészei a klasszikus zene irodalmának legszebb darabjait hozták el a gyerekeknek, kiváló pedagógiai érzékkel téve közelivé és személyessé azokat beszélgetésekkel és hangszerbemutatóval. Köszönjük nekik ezt a nagyszerű órát! 

A Pulzus Vonósnégyes tagjai: 

Lesták Bedő Eszter – I.hegedű 

Sipos Gábor – II.hegedű 

Rajncsák István – brácsa 

Mahdi Koussay – cselló