Ének tagozatunk és kórusaink

 

A Tamási zenei élete egyidős az iskolával. Az 1959-es alapításunk épp egybeesett azzal az országos zenei fellendüléssel, ami Kodály Zoltán és munkatársainak szakmai irányításával zajlott a köznevelésben. A zenetanulás és a rendszeres közös éneklés komplex hatását a személyiségfejlődésre már az akkori körülmények között is felismerték, így sok más iskolával együtt nálunk is elindult az ének tagozat. Alapító énektanáraink között tisztelhetjük Víg Rudolf népzenekutató, zeneszerző, karnagyot, aki Kodály Zoltán hozzájárulásával kezdhette meg munkáját Mártonhegyi úti iskolánkban. Az évtizedekig működő ének tagozatunk sikeres munkájáról máig híresek vagyunk, az egykori tanítványaink kötődését jelzi, hogy a 2009-es jubileumunk óta Öregdiák kórusként rendszeresen próbálnak és szerepelnek.

Intézményünk folyamatos bővülésével ez a profilunk is átalakult, de ma is éneklő iskola vagyunk. Pedagógiai programunk szerint az első három évfolyam mindegyik osztályában emelt szintű képzést adunk heti három órában, de negyedik és ötödik osztályban is heti két órában énekelhetnek a gyerekek szaktanár vezetésével. Kodály-koncepció szerint, Szabó Helga klasszikus könyvsorozatából tanulva nagy dalkincset és arra épülő zenei írás-olvasási alapkészséget sajátítunk el, a magasabb óraszámnak köszönhetően jobban elosztva és játékos módszerekkel gyakorolva. Az aktív zenei tevékenység nagyban hozzájárul az osztályon belüli összetartozás kialakulásához azzal, hogy a gyerekek nem csak közösséggé, hanem énekes közösséggé is fejlődnek. Az énekórák anyagukban szervesen kapcsolódnak a többi tantárgyhoz, segítik az ismeretek közti összefüggések felismerését és elmélyítését.

A legrátermettebb gyerekek harmadik évtől részt vehetnek az énekkar munkájában, hetente egyszer próbálunk és évente 5-6 alkalommal szereplünk. A Tamási saját ünnepein túl rendszeres meghívásokat kapunk kerületi és fővárosi szintű rendezvényekre. A harmadik osztályosokból álló kicsinyek kórusa és a 4-5-6. osztályosokból álló felsős kórus összlétszáma gyakran a száz főt is eléri. Ebben a feladatban részt venni nagy élmény, szerepléseink mindig szép pillanatokat szereznek a gyerekek és a közönségünk számára egyaránt.

Több évtizedes kiváló együttműködésben dolgozunk a kerületi Solti György Zeneiskola kollégáival, akik délutánonként a Tamásiban tartanak szolfézst és hangszeres órákat. Az első éveink aktív ének-zenei képzése kiválóan megalapozza a zeneiskolai munkát, amit a gyerekek hosszú éveken át szívesen és eredményesen végeznek. Hangszertudásukkal iskolai rendezvényeinken is megmutatkozhatnak.