Ruhákat, játékokat és tartós élelmiszert gyűjtött decemberben a 10.a és a 10.b osztály.
A karácsonyi időszak jótékonysági megmozdulásának ötletét tamásis tanulók és fogyatékkal élő gyerekek, ill. felnőttek személyes ismeretsége adta.
Októberben a pandémia miatt kihagyott tanév után iskolánk újra megszervezhette a 10.évfolyam érzékenyítő programját. Diákjaink 7 napos közösségi szolgálaton vettek részt 5 intézmény együttműködésével. A korábbi évfolyamokhoz hasonlóan rájuk is nagy hatással voltak az ott kötött ismeretségek, szerették volna, hogy legyen folytatása a megkezdett történeteknek.
Ennek köszönhetően decemberben adománygyűjtést szerveztünk a Pető Intézet Általános Iskolája, a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona és a Down Alapítvány javára. Viszonzásul az ott lakók saját készítésű díszeikkel lepték meg a két osztályt.
Köszönjük a diákok és a szülők nagylelkű segítségét!
dav sdr