Az I. Normafa Erdei Dalos Találkozón jártunk

Az Erdő Ajándéka Erdei Iskola és Alapítvány és a XII. kerületi Önkormányzat szervezésében

Két év után most először vettünk részt kerületi szintű zenei rendezvényen, és szerepeltünk közel ezres közönség előtt. A felkérést némi unszolás hatására vállaltam el, hiszen kijöttünk a szereplési rutinból, bár idén már folyamatosan próbáltunk a kórusokkal. A gyerekek szeptember óta szorgalmasan gyakoroltak és várták az alkalmakat, amikre készültünk, de ezek sorra elmaradtak a járvány miatt. Ezért volt bennük némi kételkedés a találkozó közeledtével, de nagyon örültünk, hogy most végre valódi szereplés koronázza a munkánkat.

Olvasd tovább ITT!