A 10.A osztály rendhagyó rajzórán vett részt a KÉPEZŐ közösségi térben. Diákjaink az Artkoffer program keretein belül Frida Kahlo művészetével ismerkedtek meg. Az élménypedagóga foglalkozást komoly műhelymunka követte, ahol csodás alkotások születtek. Jó hangulatú, kreatív délelőttünk volt, köszönjük.
Ünnepélyes keretek között 2022. január 14-én adták át a 2021-es nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjakat.
A két tanéven át folyósított ösztöndíjat idén 67 diák vehette át. A 13 Pest megyei díjazott közül öten iskolánk tanulói.
Valamennyien kiemelkedő tanulmányi eredményükkel, és az iskola, valamit a német nemzetiségi programokon való aktív részvétellel nyerték el a díjat.
Az elismerő okleveleket a Friedrich Schiller Gimnáziumban Soltész Miklós, a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért felelős.államtitkára és Englenderné Hock Ibolya, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke adta át a diákoknak.
Ruhákat, játékokat és tartós élelmiszert gyűjtött decemberben a 10.a és a 10.b osztály.
A karácsonyi időszak jótékonysági megmozdulásának ötletét tamásis tanulók és fogyatékkal élő gyerekek, ill. felnőttek személyes ismeretsége adta.
Októberben a pandémia miatt kihagyott tanév után iskolánk újra megszervezhette a 10.évfolyam érzékenyítő programját. Diákjaink 7 napos közösségi szolgálaton vettek részt 5 intézmény együttműködésével. A korábbi évfolyamokhoz hasonlóan rájuk is nagy hatással voltak az ott kötött ismeretségek, szerették volna, hogy legyen folytatása a megkezdett történeteknek.
Ennek köszönhetően decemberben adománygyűjtést szerveztünk a Pető Intézet Általános Iskolája, a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona és a Down Alapítvány javára. Viszonzásul az ott lakók saját készítésű díszeikkel lepték meg a két osztályt.
Köszönjük a diákok és a szülők nagylelkű segítségét!
2021. december 7-én elkezdődött az a Jugend debattiert idei versenyévada. Kelemen Márk 11.A-s diákunk és Nagy Máté az egri Neumann János Gimnázium tanulója tartottak felkészítő workshopot a leendő vitázóknak. A foglalkozás során megismerkedhettek a vitaverseny szabályaival, az érvelés fortélyaival és a témák kidolgozásának módszereivel. A felkészülést egy rövid próbavitával zárták (Sollen in Ungarn nach der 10. Klasse Fächer abgewählt werden können?).
Napjainkban a klímaváltozás és a környezetszennyezés egyre fenyegetőbb problémát jelent. Sokan tisztában vannak ezekkel a gondokkal, azonban az emberek többsége még mindig nem tudja, hogy mennyire komoly is a helyzet.
A Planet Budapest 2021 ’Heroes of the Future’ nevű ifjúsági élményprogram, melyen 156 diákcsoport egyikeként részt vehetett a 9.ny osztály, igazán jól szemléltette mindezt. A szelektív hulladék részletes szétválogatásától, a műanyag kupakok újrahasználásáig mindenről szó esett. A fenntarthatósági kalandpálya azonban egy nagyon különleges szemszögből mutatta be a minket körülvevő világot. Sok egyszerűnek tűnő kérdésre kaptunk megdöbbentő választ, ami mindenki számára nagyon tanulságos volt. A program végén pedig egy ajándékcsomaggal is megleptek minket.
Fontos, hogy beszéljünk erről a témáról, és mindent megtegyünk annak érdekében, hogy a bolygónk lakható maradjon a következő generációk számára is. Közös összefogással és odaadással bármit elérhetünk, ha már most elkezdünk cselekedni! (Köteles Jázmin 9.ny)
A Nemzetközi filozófiai esszéíró versenyen (Baltic Sea Philosophy Essay Event 2021) dicséretben/elismerésben részesítették Keresztes Krisztina 12.A osztályos diákunkat. Gratulálunk Neki és felkészítő tanárának, Orbán Péternek is!
A 2021/2022. tanév őszi érettségi vizsgaidőszakában megszerzett érettségi vizsgaeredményeket átvehetik egyrészt november 23-án 16 órakor, vagy november 24-től munkanapokon 8-16 óra között intézményünk titkárságán.
A SchulBrücke projekthét egy nemzetközi kezdeményezés, amelynek célja, hogy európai iskolák tanulóit összehozza, hogy közösen gondolkozzanak az Európa jövőjét meghatározó kérdésekről. A program megálmodója és motorja Dr. Frithjof Reinhardt, aki azt a célt tűzte ki maga elé, hogy segít abba, hogy a diákok jobban megismerjék egymás szokásait, kultúráját és országait, és ennek a tudásnak a segítségével hidakat építsenek keresztül-kasul a kontinensen. A Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium tanulói 2015 óta vesznek részt a SchulBrückén, Magyarországról egyedüli iskolaként. Az elmúlt évek során sok maradandó élménnyel, szoros barátsággal és sokfelé hasznosítható ismeretekkel gazdagodtak.
A 2021/2022. október- novemberi érettségi vizsgaidőszak írásbeli dolgozatainak a megtekintése 2021. november 8-án 8 és 16 óra között lesz az iskolánkban.